A franciaországi ingatlanpiac a lehetséges árcsökkenéssel csalogat

Az euróövezet válsága és a készülő adómódosítások a franciaországi ingatlanpiac recesszióját válthatják ki. Azok, akiknek a helyi ingatlanok ára túlértékeltnek tűntek, és azt fontolgatták, hogy máshová fordulnak, most talán még várni fognak döntésükkel.

Az ingatlanügynökök általában nem bocsátkoznak előrejelzésekbe, de most kivételt tettek és az észlelhető jelek alapján a piac visszaesésére számítanak. Ez különböző becslések szerint öt és tíz százalék között lesz.

A becslések szerint azonban a visszaesés nem lesz olyan hirtelen, mint 2008 és 2009 között. Az ingatlanirodák egyetértenek abban, hogy ha a piac bizonyos mértékig reagál majd, ez semmi esetre sem lesz válságjellegű.

A szakemberek meg vannak győződve arról, hogy a párizsi ingatlanpiac a túlértékeltek közé tartozik. Az elmúlt tíz évben a piac növekedett, ez a növekedés többnyire 184 százalék volt. Azonban egyes helyeken 2011 óta visszaesés is észlelhető volt. Párizs ötödik kerülete a Place D'Italie körül 4,6 %-os visszaesést jelentett, a tizedik kerület, ahol az északi és keleti pályaudvar van, négyszázalékosat.

Az ingatlanok árai leginkább Párizson kívül csökkentek. A legnagyobb mértéket Dordogne (3-4 %), Burgundia (közel 7 %), vagy Dél-Normandia (6 %) jelezték. A legnagyobb csökkenés a Tarn régióbeli Albiban volt (18 %). Hasonló tendencia várható ezeken a helyeken a következő hónapokban is.

Aktuális ingyenes külföldi ingatlan ajánlatok és újdonságok a saját e-mail címemre:

Figyelmükbe ajánljuk | Az egész világból több mint 6000 ingatlan kínálunk. Teljes kínálat

Aktuális ingyenes külföldi ingatlan ajánlatok és újdonságok a saját e-mail címemre: